De azért megér egykört.
Mert ezzel is szembesül(het)sz, ha nekifogsz valaminek.
Szóval szerintem nálunk az a helyzet, hogy volt egyszer, hol nem volt, volt egy népművelő propaganda, amikor ez valakinek valamiért fontos volt, és akkor sok-sok szocialista szellemben felépült intézmény lett kiszolgálója az akkori ideológiai rendszernek. Aztán jött egy nagy erjedés, és hirtelen az, ami addig fontos volt, nem lett annyira fontos, sőt nyűg lett. A sok iskolai gála, ünnepség, amatőr mozgalmak rendezvényei, ifjúsági kezdeményezések, és a többi... Az egykori népművelő propagandának fontos volt, hogy ezekhez minden meglegyen, hiszen nevelték a maguk neveltjeit.
Mára minden ehhez tartozó eszköz lerongyolódott, mint a panelházak és a hirtelen lelkesedésből felhúzott gyárak és ipartelepek többsége.
És eluralt mindent az "EZEKNEK JÓ LESZ" elve.
És eluralt mindent az "EZEKNEK JÓ LESZ" elve.
És alig páran veszik észre, hogy a ma ifjúsága szeretne mindent újrafogalmazni önmaga számára. Ifjúság? a harmincas generáció is ebben sínylődik - nincs hol és nincs miből. És nincs kikkel és nincs miért és kiknek.
A Barokk Forgatag sikeresen vonta be Pápa városának vezetését, valamint az EU-t a támogatók sorába, de az ezen felül biztosított (tudod, a már meglévő) eszközök mégis, valahogy iderángatják körénk a közönyt, és ami a legrosszabb, az igénytelenséget. Amikor azzal szembesülsz, hogy a színpad, amit eléd tesznek nem is akkora, nem is olyan minőségű, sőt, rozsdás, szakadt... hogy a szemből jövő fény annyi, amennyi, nem lesz több, ha beledöglesz, akkor sem, mert ennyi van, a fotós meg ha jön, vakuzzon, miért nem jelentkezett be előbb...
Az egyik oldalról a lelkes támogatók, a másik oldalról a nihil, ahol az olcsó falunap és a színház között nincs határ, mert ez is az egyszerű emberé, meg az is az egyszerű emberé.
De tudod, mit? Még így is azt mondom, nem számít! Büszke vagyok. Büszke vagyok olyankor, amikor egy kis közösség bevállal valamit, és kitart mellette. Hogy imádnivaló, ahogy a gyerekek közös munkával létrehoznak valamit, és közben egymást figyelik, sőt, néha meg is tetszenek egymásnak, meg össze is kapnak, meg nem tudják, mikorra kell jönni, de azért mindig ott vannak időben. Jó látni, ahogy az egymást nem ismerő, korban/gondolkodásban oly távol lévő világok hirtelen közelebb húzódnak egymáshoz. Jó megélni mindazt, amit az éppen választott előadás témájában, érzelmi világában felvet. Jó látni, ahogy a káoszból rend kovácsolódik, és létrejön valami, ami addig nem volt. Vagyis jó közösen munkálkodni.
És a körülmények? Ugyan már... Csakazértis... üzenem a letűnt világok képviselőinek, akik úgy gondolják, "EZEKNEK JÓ LESZ" - igazuk van. Jó lesz. De ezt nem nektek köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése