Szigeti képekben

RENDEZŐI LÁBJEGYZET - ÉJJEL

Éjszaka van. És elvileg nyári éjszaka. Gyakorlatilag 16 fok se. Bebugyolálva, dideregve érkeznek vissza a középiskolás segítőink, lelkesedésük töretlen, de már ott van a szemükben a "mibevágtamtejóég". De vidámak, és... alulöltözöttek. Vagy még fiatalok, és bírják a hőmérsékletet. :D

Mindenesetre nem tudtunk még kilenckor kezdeni, mert szerencsére sok fénnyel tudunk dolgozni, amelyek felrakása is idő, és a délelőtti/délutáni eső kicsit vissza is fogta a tempót.

A technikusok marha jó fejek, jó humorú emberek, ez sokat számít, mert néha anyázhatnának is az olyan hülye rendezői ötletekre, hogy "és akkor most egy-egy ponton úsztassuk vörösbe a képet, az egész csata alatt, és álljanak meg a gobók, majd minden robotlámpa álljon rá a Szulimán-Zrínyi küzdelemre, és amikor a végső döfés megvan, az ágyúdörejre már csak fejgépünk és keresztfényünk legyen". Ezzel persze semmi baj nem lenne, de mindez hajnali 2.00 órakor hangzott el, miközben már az éjjeliőr is jót aludt a kocsiban gondolván, ezek úgysem mennek el még.

És tényleg, én Kovács Mónikával negyed négyre értem haza, de még visszaugrottam egy kis kajával a technikusokhoz, mert a fények programba írása nekik még hátravolt. De nem csuklottam otthon a forró fürdő után, így gondolom, jót marhultunk közben.

Na jó, láttam, ők is élvezték a technikai játékot, színházhoz még nemigen használták a cuccot! :D

Ma pedig már nyilvános főpróba lesz, érkezik az előadás hivatalos fotósa is, Molnár László.

ILYEN VOLT

ÍGY ALAKULT

ILYEN IS LESZ BENNE

RENDEZŐI LÁBJEGYZET - A HATODIK NAPON

Borzongató érzés látni, ahogyan az előadás testet ölt. Sok apró részlet lassan kibontja a nagy egészt. Mintha belülről építenéd fel az embert, aprólékosan, vagy ahogyan Babits mondja: "ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas fényes, páncélos, ízelt bogarat".

 

Azt hiszem, az ember az alkotásban a teremtést éli meg. Én legalábbis igen, és minden apró mozzanattal közelebb érzem magam valami emberfelettihez, amit mindegy, ki hogy hív.

Persze a sok lelkes segítő nélkül ez nem működne (egy ekkora produkciónál legalábbis biztosan nem).

Sok lelkes középiskolás csatlakozott hozzánk asszisztensnek, technikai segítőnek, backstage-munkálatokra, és a JMSZK dolgozói is teljes odaadással képviselik a programot, kezelve a nehézségeket és lehetőleg csírájában megoldva a konfliktushelyzeteket. Sok kompromisszummal jár ez tanárok, szülők és iskolák részéről, és ahhoz képest, hogy mennyien vagyunk, alig akad pár elégedetlen hang. Remélem, utólag ezeket is elnyomja majd az az érzés, amit jó esetben megélünk, amikor egy nehéz, de szép munkát hagyunk magunk mögött.
Jelmezeztünk, díszleteztünk, táncoltunk, rögzítettünk, felépült a színpad, a nézőtér, és este még fényezés vár ránk. A mai szabadtéri próbát sajnos elmosta az eső, de remélem, kieste magát, és holnap-holnapután semmi zűr nem lesz már! Várom... nagyon... :D

RENDEZŐI LÁBJEGYZET - ÖTÖDIK NAP UTÁN

Vasárnap koreográfiák születtek a nagy csatajelenethez Benkó Zsófia közreműködésével, és közben megjártam a POSZT-ot a Türrös diákokkal készített Senák-előadásunkkal. Nyolc órányi vezetés, kiütve alvás után reggel azzal nyitottunk, hogy megint jól összeboronáltuk a srácokat egy kis közös tréning erejéig.

Aztán nagyjelenetet kovácsoltunk a csatához. Nem egyszerű egymás után rakosgatni azt, ami majd párhuzamosan zajlik, a fejedben össze kell álljon a kép, és tudnod kell, milyen hatása lesz azoknak az elemeknek, amiket majd egybe fogsz mosni.

A srácok nagyon élvezték a közös munkát, akinek eddig nem volt színészi vénája, annak implantáltunk! :D

Lassan elkészült a végleges tracklist, a zenékkel egészen jól állunk. A díszleteket folyamatosan festik a Ramazurisok, és holnap már jelmezt is öltünk (már akinek lesz).

Az ilyen pályázatoknál nem lehet díszletre, kellékre és jelmezre pályázni. Nem színházról szólnak ugye, hanem iskolán kívüli elfoglaltságról. Ezért egyrészt megpróbálunk abból főzni, ami van, másrészt erre fordítunk minden egyéb bevételt, ami ehhez a tevékenységhez kötődik. Hogy miért? Mert szerintem megéri. Ha másért nem, hát azért, mert megélheted, hogy szintet léptél, együttműködésre késztettél mindenkit egy produkció erejéig, és egy héten át merülhettél el abban, amit szívesen csinálunk.

És meg persze azért, mert hátha lesz folytatás.

Rendezői lábjegyzet - Szubjektív kör a körülményekről

Erről a témáról nehéz úgy írni, hogy ne sérts meg senkit.
De azért megér egykört.
Mert ezzel is szembesül(het)sz, ha nekifogsz valaminek.

Szóval szerintem nálunk az a helyzet, hogy volt egyszer, hol nem volt, volt egy népművelő propaganda, amikor ez valakinek valamiért fontos volt, és akkor sok-sok szocialista szellemben felépült intézmény lett kiszolgálója az akkori ideológiai rendszernek. Aztán jött egy nagy erjedés, és hirtelen az, ami addig fontos volt, nem lett annyira fontos, sőt nyűg lett. A sok iskolai gála, ünnepség, amatőr mozgalmak rendezvényei, ifjúsági kezdeményezések, és a többi... Az egykori népművelő propagandának fontos volt, hogy ezekhez minden meglegyen, hiszen nevelték a maguk neveltjeit.

Mára minden ehhez tartozó eszköz lerongyolódott, mint a panelházak és a hirtelen lelkesedésből felhúzott gyárak és ipartelepek többsége.
És eluralt mindent az "EZEKNEK JÓ LESZ" elve.

És alig páran veszik észre, hogy a ma ifjúsága szeretne mindent újrafogalmazni önmaga számára. Ifjúság? a harmincas generáció is ebben sínylődik - nincs hol és nincs miből. És nincs kikkel és nincs miért és kiknek.

A Barokk Forgatag sikeresen vonta be Pápa városának vezetését, valamint az EU-t a támogatók sorába, de az ezen felül biztosított (tudod, a már meglévő) eszközök mégis, valahogy iderángatják körénk a közönyt, és ami a legrosszabb, az igénytelenséget. Amikor azzal szembesülsz, hogy a színpad, amit eléd tesznek nem is akkora, nem is olyan minőségű, sőt, rozsdás, szakadt... hogy a szemből jövő fény annyi, amennyi, nem lesz több, ha beledöglesz, akkor sem, mert ennyi van, a fotós meg ha jön, vakuzzon, miért nem jelentkezett be előbb...

Az egyik oldalról a lelkes támogatók, a másik oldalról a nihil, ahol az olcsó falunap és a színház között nincs határ, mert ez is az egyszerű emberé, meg az is az egyszerű emberé.

De tudod, mit? Még így is azt mondom, nem számít! Büszke vagyok. Büszke vagyok olyankor, amikor egy kis közösség bevállal valamit, és kitart mellette. Hogy imádnivaló, ahogy a gyerekek közös munkával létrehoznak valamit, és közben egymást figyelik, sőt, néha meg is tetszenek egymásnak, meg össze is kapnak, meg nem tudják, mikorra kell jönni, de azért mindig ott vannak időben. Jó látni, ahogy az egymást nem ismerő, korban/gondolkodásban oly távol lévő világok hirtelen közelebb húzódnak egymáshoz. Jó megélni mindazt, amit az éppen választott előadás témájában, érzelmi világában felvet. Jó látni, ahogy a káoszból rend kovácsolódik, és létrejön valami, ami addig nem volt. Vagyis jó közösen munkálkodni.

És a körülmények? Ugyan már... Csakazértis... üzenem a letűnt világok képviselőinek, akik úgy gondolják, "EZEKNEK JÓ LESZ" - igazuk van. Jó lesz. De ezt nem nektek köszönjük!
 

RENDEZŐI LÁBJEGYZET - A HARMADIK NAP UTÁN

Haladunk, haladunk...

Kis eszközbeszerző utam alatt Benkó Zsófia dolgozott a középiskolásokkal, jó kemény fizikai tréningben részesítve őket.

Persze ezek a srácok éppen abban a korban vannak, hogy nem fáradnak, csak az iskolában. :D Ők alkotják a játékban a török tábort, katonákat, ezt a kegyetlen és hitetlen ellenséget! Mivel voltak, akik szövegkönyvet sem kaptak előre, végigvettük a darabot, beállítottuk a járásaik irányait, és többször végigfutottuk a darab egészét a lejáró próba szintjén, de még így is volt, aki tanácstalanul kóválygott egy-egy jelenet után, nem tudván, mi fog éppen következni.

Ezeken jót szórakoztunk, de aztán a végére összeállt a fejükben, honnan hová is tartunk. Legalábbis remélem. Oldott volt ez a szakasz, sokat poénkodtunk, rosszalkodtunk, persze a diákok voltak rám ilyen hatással, direkt elterelik az ember figyelmét a komoly dolgokról! (Most valószínűleg sokat fogok csuklani általuk... :) ) )

De komolyra fordítva a szót, arról is beszéltünk, hogy milyen érzékeny téma ma annak kérdése, mitől vagyunk magyarok mi, magyarok. Hogy jelenleg attól szenvedünk, hogy a 60-as 70-es évek kisebbségi komplexusokkal, nyugattól és haladóbb európai országoktól való elszigeteltséggel, szocialista korlátoltsággal teli mentalitása még mindig itt lebeg körülöttünk, és hogy micsoda politikai/társadalmi erjedés tapasztalható csupán azért, mert nem tudjuk máshogy elképzelni a világ működését, mint úgy, hogy az egyéni szabadságot, a kibontakozás igényét szigorú, sőt, ellehetetlenítő korlátok közé szorítjuk. Pedig a megmondó attitűdöt valamikor fel kell váltsa végre a párbeszéd, az a fajta, amikor mindkét fél figyeli a másikat, megismeri vágyait, szokásait, elfogadja azokat, és közösen igyekeznek olyan világot kialakítani, amiben mindketten jól érzik magukat. És hogy mi köze ennek Zrínyihez? A magyar történelem kevés, de mégis elegendő jó példát kínál arra, hogy lehet a mi magyarságunkat úgy képviselni, hogy közben nyitva tartjuk a kapukat, melyeken mi is kijutunk, és mások is befelé áramolhatnak. Így volt Szent István a kereszténységgel, Mátyás király a reneszánsz befogadásával, Széchenyi István európai polgári szemléletével és vállalkozó kedvével, Hevesi Sándor az izmusok éppen dívó irányzatainak megismertetésére való törekvésével, a nyugatosok az irodalmi forradalmukkal...

A fehér-piros járólapokat, a slaggal fellocsolt bisztrók fülledtségét, a rezsón kotyogó kávék illatát, a gyárakban elfogyasztott kétdekások ízét lassan fel kell váltsa valami friss, valami mai világérzékelés, mert lehetetlen, hogy menza maradjunk, ahol mindig azt, és csak azt veszed el, amit eléd raktak.

Zrínyi biztosan más volt. Nem egyszerű, de annál üdvözítőbb utat választott. És szép útravalót hagyott fiának!

"Most mikor halállal nem tudnál használni,
Csak ezzel tartozol: élni és szolgálni.
Nem miénk a lélek, hanem az Istené,
Ne sáfárkodj vele, hagyd meg, ami övé!
Tartsd meg, fiam, magad, lesz majd nagyobb szükség,
Jövőnk nélkül nincs a hazának üdvösség.
Szükség, hogy én most itt végezzem napomat,
Mert Isten rendelte el végső órámat!
Még egyszer megméri, nézi mivoltomat,
Kövesd, amikor kell, te is nagy próbámat."

/átirat a darabhoz/

Rendezői lábjegyzet - reggel is ezzel kelek

Milyen jó érzés az, amikor zakatolnak a képek, a zenék, a motívumok a fejedben - minden érzékeddel érzed, benne vagy valamiben, ami elural, most nem mindig önmagad irányítod, mert elindítottál egy gondolatfolyamot, ami elkezd bedarálni, mintha vadvízi evezésen lennél, ha már benne vagy, nem olyan egyszerű kiszállni. No nem a felelősség nehéz, hanem a fel-felbukkanó dolgok, amikre nem számítottál. Elég gőgösnek tartom azt a művészi magatartást, amelyik azt mondja, gyertek, tudom, mit fogunk csinálni, és már az asztali próbáknál megmondom, honnan hová tartunk. Én minden munka kezdetén ennyit látok - van egy meder, amibe belelépünk. Hogy milyen mély, hogy mi lesz ott lenn a talpunk alatt, hogy milyen a vízhőmérséklet, hogy milyen lesz a körülmény (idő, szél, bármi), hogy lesznek-e aranyhalak és cápák a vízben, azt nem lehet előre meghatározni. Ha meg lehetne, determináltak lennénk. Ez a folyamat arra tanít, hogy rugalmasak, szemfülesek legyünk. Hogy vegyük észre a kínálkozó lehetőségeket, és azt is, ha valami eltántorítani akar, vagy idegen elemként betüremkedni. Hogy van, amikor létrehozunk, de van hogy csak kufárkodunk. Minden érzék munkába száll, így leszünk alakítókká, nem elszenvedőkké. Egy alkotást létrehozni nem más, mint önmagunkat megformázni, nem az egonkat, hanem magát az embert, ami szintén alakítható. És hogy mit tanulunk meg ebből? Hát hogy a világ is alakítható. Nem cinizmus, irónia, szarkazmus által, hanem tevékenységek során át. Nem győzöm visszaidézni Bécsy Tamás gondolatait, miszerint az ember nem attól lesz egyéniség (és szabad), hogy azt csinál, amit akar, hanem hogy sokmindent hoz létre másokra irányulóan. Hát ennek nem az alkotás a legfontosabb prototípusa?

Barabási Albert Lászlótól pedig azt tanultam, nincs olyan, hogy az ember pihen. Olyan van, hogy tevékenységet vált. Életenergiát csak tevékenységeinkből meríthetünk

Rendezői lábjegyzet - második nap után

Hát, ez a nap is remekül ment, panaszra semmi ok!

Kis (70 fős) közös bemelegítéssel és játékkal indítottuk a napot, majd improvizáltunk egy nagy közöset Alderan varázslatának démonaira, ahol kisiskolás fúriák és barantások ütköztek meg egymással, majd végül igazi kemény táncos angyalok rokizták le őket a színről.

Aztán sajtótájékoztatóztunk, majd a szabadban folytattuk a munkát. Összeboronáltuk a csoportokat, csapatépítő tréningeket tartottak a Teleszterion tagjai, én pedig megkínoztam kicsit a barantásokat és a vitézlő oskolásokat, akiknek azért mégiscsak csatázniuk kell, na!

Véglegesítettük a démonok ostromát, majd a török táborral és Szulimánnal kezdtünk foglalatoskodni. Nehéz volt megértetni Gönczi Jakabbal, hogy Szulimán nem egy Scorsese-film csúcsmaffiózója, hanem uralkodó, aki nem pásztázza a földet, de a végére az egyébként mindenkinél két fejjel magasabb fiú végre kihúzta magát, és kellően intenzív jelenléttel legyalulta saját harcosait, amiért már ki tudja, hányadszor szivatta meg őket Zrínyi. Remek volt. Ja, itt ragadom meg az alkalmat, hogy eláruljam - távoli mintaként a 300 című film perzsa seregét határoztam meg a törököket játszó diákoknak.

Apropó, törökök... a nyilvános főpróba napján egy 40 fős török hagyományörző tánccsoport is érkezik, akik a bemutatóban részt vesznek, igaz, csak egy felvonulással, de a Fő Téren táncolni is fognak azokban a napokban. Ebben az a szép, hogy amikor vezetőjükkel egyeztettem, megkérdezte: "De ugye itt nem verik el a törököket?" Mert eddig csak Egerben és Budapesten voltak... :D Persze erre megkérdeztem, nagy lelkesen, tanítanak-e ott kinn náluk valamit a magyarországi hadjáratokról, amire a válasz határozott nem volt. Miért? Mert az ebben a régióban tett kiruccanás nem igazán jelentős a török történelemben. Hmm... Akkor azt mondtam, na, akkor most Pápán is elverünk titeket. :D

Tényleg érdekes, hogy ami nekünk egy meghatározó, nehéz időszak, az máshol, más léptékkel mérve csepp a tengerben. Hiába, no... igen kicsi krumplik vagyunk.

Délután megérkeztek a katolikus iskola és a Tarczy gyermekszínjátszói, akik a darab mártírhalált halt keresztény gyermekeit alakítják, és kezdetét vette a betlehemi gyermekgyilkossághoz hasonló mészárlás megkomponálása. Hihetetlen mélységekig jutottunk az áldozat témájának kérdésköreiben, ebben nagy segítségre voltak rutinosabb színjátszóink és Kása Ferenc kollégánk, aki nem volt kíméletes, rögtön belecsapott a lecsóba, és jelenlétével, tekintetével rögtön berántotta a játékba a résztvevőket. Pedig még nem volt rajta a jelmez sem. Nehéz, de szép képzárás jött Oláh Júlia (Mária) és Milus Fruzsina (népdalénekes párkányi diák) főszereplésével, de azért kell még dolgozni azon, hogy a gyerekek ne jöjjenek zavarba egy-egy tekintettől, szép pillanattól, vagy kézfogástól.

A közös próbát a törökgúnyoló vásári komédia készre komponálása zárta, annyit röhögtünk, amennyi energia még szorult belénk, és hagytuk Móczár Bencét improvizálni a jelenetben, ami sok túlzó marhaságot szült, de hát benn hagytuk, mert miért ne, szomorkodtunk ma már eleget!

A próba végén megnyúztuk a szöveges szereplőket, Rosenberg Éva lezáró szövegével kapcsolatban annyi megállapításom volt - vannak szövegek, amiket nem kell szétcincálni, mert egy az egyben életre kelnek az alkotóban. Pázmány Péter szövege éppen ilyennek ígérkezik - alaprezonanciája van László Katalinban, amit rendezőként most (vagy még) nem bolygatnék.

Zrínyivel való első részpróbáinkban Szabó Szilárdnak irányokat szabtunk. A szöveges szereplőknek nem adtam dialógikus jeleneteket, inkább monológokat mondanak, segítve a barokk irodalmi terjengősségére való utalást és nehezítve a játszó dolgát. Gonoszság, tudom. De gyönyörűek ezek a szövegek, és tessék is odafigyelni rájuk! Megbeszéltük, hogy ennek ellenére Zrínyi nem statikus figura. Látjuk félelemmel teli öregedő férfiként, lelkes harcosként, aggódó apaként, majd büszke hősként. Szilárd csak arra panaszkodott, hogy túl sokáig kell halottnak lennie az utolsó jelenetben. Hát akkor képzelje el az igazi Zrínyi helyzetét...

Summa summárum, ma is sokat beszéltünk identitástudatról, hovatartozásról, hazafias érzelmekről (cinizmus és irónia nélkül), pátoszról és kis hazánk dicső történelméről. Nem didaktikusan, csak úgy elmélázva. Szeretve azt, hogy magyarok vagyunk, és vállalva azt, hogy nyitott emberként fogunk tovább közlekedni egymás mellett. (Na jó, most talán patetikus voltam... de csakazértis őszinte!!!)

Próbahét - második nap

A második nap jelentősen több munkával telt, legalábbis számunkra, mint az első. A reggeli nagy, csoportos bemelegítést követően nekiálltunk az egyik legösszetettebb és legnagyobb tömeget mozgató jelenetnek, a démonok támadásának. Ez a rész – mondjuk ki – nem épp a legveszélytelenebb, így, csakúgy, mint a többi is, elképesztő koncentrációt és fizikai-szellemi jelenlétet igényel. Megjegyezném, sikerült jó néhány kék-zöld foltot begyűjtenünk.
Mindezek után még számos jelenetet sikerült összekomponálni, a próbafolyamat végére egy egészen hosszú részt tudtunk egészben lejátszani. Szünetek is akadtak szerencsére, ezeket hasznosan felhasználva közös játékkal töltöttük a parkban, megismerve ezzel a többi csapat tagjait is.
Elmondható, hogy a mai napot is eredményesen zártuk. A csapat fáradtan, de minden erejét bevetve próbálta kihozni magából a legjobbat. A lila foltok, nyúzódások és fájó pontok pedig nemhogy eltántorítanak, hanem inkább a további munkára ösztökélnek minket. Megcsináljuk. Jó hangulatban, hatalmas erőbedobással, rengeteg élménnyel és nevetéssel, együtt.

Nagy Patrícia

Próbahét - első nap

A Szigeti veszedelem című, 300 embert megmozgató összművészeti bemutató első próbanapja volt tegnap. Bevallom, féltem a naptól. Fogalmam sem volt róla, hogy fog zajlani, mi lesz a dolgunk stb. Azonban ahogy reggel 9-kor beindult a gépezet, a lelkes 300 fős csapat -tele diákkal és gyerekekkel- egy emberként lélegezve tette a dolgát: próbált, melegített, pihent, ott és akkor ahol kellett. Úgy sikerült érdemi fennakadás nélkül végigpörgetni vázlatosan, nagy léptékekkel az egész darabot a délelőtt folyamán, hogy a próbatervet meghaladva, előbb végeztünk a munkával. Az előadás és a csapat tehát az első nap jelesre vizsgázott. A legnagyobb kérdést válaszoltuk meg már most: képes-e 300 ember saját nyűge-baját hátra hagyva egy emberként létezni, azért, hogy színházat csináljon? Igen!

Móczár Bence

Mint középiskolás színjátszós számolok be a mai napról. ELKÉPESZTŐ VOLT! Reggel mindenki megérkezett, bevonultunk a színpadra és meg is kaptuk az első feladatokat.
Vannak kicsik, nagyok, énekesek, táncosok, színjátszók és önkéntesek is elegen. Fantasztikus légkör alakult ki, amit nem sokszor tapasztalok ennyi ember között.
Ma már láttunk jeleneteket, hihetetlen odafigyeléssel, de még is jókedvvel dolgozott együtt mindenki. Végre összehozza valaki/valami a várost, egy olyan eseményt, ahova nem görcsös gyomorral érkezünk meg… legalábbis én ezt tapasztaltam. Várom már a holnapi napot és az elkövetkezendő izgalmakat. Bár annak is örülnék, ha nem csak hét napig tartana!
Már most biztos vagyok benne, hogy vétek lenne kihagyni az előadást, szóval mindenki szorítson,hogy ne essen az eső :)))) na jó, viccet félretéve, egyszóval: IMÁDOM!

Sarah Lina Mortada

 

Rendezői lábjegyzet - első nap után

Annyira jól és gördülékenyen zajlott az első nap, hogy az már gyanús!

Végérvényesen rá kell ébrednem, hogy Pápa olyan sok jó energiát mozgat, aminek köszönhetően felszabadulnak a kreatív energiák, hogy az már szinte pofátlanság. :)
Ha belegondolok, hogy előtte tíz évig próbálkoztunk egy olyan helyen, ahol elvileg szellemi ágya kellene legyen mindennemű fiatalos lendületnek, és valahogy nem sikerült mégsem előbbre lendülnünk, itt pedig két év elteltével (meg persze egy nagy pályázatnak köszönhetően) lehetőség nyílt egy ekkora tömeget megmozgató produkció megálmodására, az szinte hihetetlen.

A produkcióban több, mint háromszáz gyerek és felnőtt vesz részt (majdnem többen leszünk, mint a nézőtér kapacitása), a legtöbben ma reggel ott voltak a rendelkező próbán.

Sokan kész egész elemet hoztak (zenekari művet, kórusművet, kis színjátékot), és sokan azzal a nyitott attitűddel érkeztek, hogy majd ez alatt a hét alatt közösen szüljünk ötleteket.

Alig volt fennakadás, sikerült az előadást elejétől végéig levázlatolnunk, sőt, a szöveges szereplőkkel este kis részpróba is jutott.

A legkisebbektől (7-8 éves diák) a legnagyobbakig (felnőtt színjátszók és csoportvezetők) képviseltük ma a közös munkát, önkéntesek jöttek ruhatárazni, étkezésben segíteni, asszisztenskedni és fotózni, és holnap a sajtótájékoztatóra is sor kerül.

Összművészeti bemutató lesz. Mindenki azt hozza, amit tud. Nekem az a feladatom, hogy közös dramaturgiai szálra fűzzem fel a hozott elemeket. Ez remek rendezői feladat, hiszen félig készen kapsz dolgokat, de igazából ott kell ötletelned, vajúdnod, néha több száz ember előtt.

Merni kell gyengének lenni, bátran megmutatni, hogy az alkotás nem a kisujjból kirázott rutinmunka, hanem nehéz szülés, ahol minden, ami benned kavarog, napvilágra kerül. Még a freudi elszólásaid is. :)

Szóval pozitívan (na jó, repesve) zártam a mai napot, a gyanúm még nem oszlott el, holnap egy nehéz jelenettel kezdünk, rögtön a démoni ütközettel, tudjátok, amikor Alderan pokolbéli szörnyei megostromolják a várat, és az angyali sereg elűzi őket. És mindehhez modern tánc társul, meg néhány remek hangulatkép és animáció, melyet a MÁTRIX REKLÁMSTÚDIÓ készít.

Ma egyébként azzal zártunk, hogy az általuk készített záró animációt (képek a magyar történelem zivataros ezredeiből) zenével együtt végignéztük. Hát kíváncsi leszek...

Ezzel a gondolattal jöttem haza: Zrínyikre szükség volna ma is...

INDUL A PRÓBAHÉT

Ma indul a próbahét.
Az elmúlt időszakban konzultáltam a résztvevő csoportokkal, megnéztem eddigi munkájukat, és tegnap még a periaktákat is felépítettük, amelyeket Vitéz Oláh Lajos Sándor tiszteletes készített. Szintén tegnap láttam először a majdnem kész jelmezeket, ezeket a RAMAZURI BÁBSZÍNHÁZ készíti.
Igazán nagy munka lesz, kíváncsian várom nehézségeivel, nyűgeivel, örömeivel együtt!

De most már nincs túl sok időm, hiszen várnak,

10 perc van beérni csak a JMK-ba!

Ám ha már ott leszek, megnyugszik mindenki,

sok bizonytalanság szerte fog majd menni!

Avagy ha mégsem, hát nagy küzdelem várhat,

akkor is, ha néhány kész részelem már hat!

Sok zene gyűlt össze, elindítok egyet,

hátha majd egy tálból esszük meg a meggyet!